Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A zenész még november közepén került kórházba súlyos állapotban.
Balázs Fecó Kossuth-díjas énekes, billentyűs 69 éves korában elhunyt – jelentette be az Apostol együttes hivatalos Facebook-oldalán.
Mint korábban beszámoltunk róla, a zenész november közepén kórházba került és súlyos volt az állapota. Ezt még Várkony Attila jelentette be a Retro Rádióban, azt már Facebook-oldalán írta le később, hogy Balázs Fecó megfertőződött a koronavírussal, és intenzív osztályra került.
Balázs Fecó korábban szívritmus-zavara miatt válságos állapotba került, de hosszú lábadozás után felépült betegségéből. Hosszú kihagyást követően idén augusztusban a raktárkoncert-sorozat keretében állt újra színpadra nagyzenekarral.
Címlapfotó: MTI/Mónus Márton